“Nem a bölcs, nem a szent, hanem az igazi ember” – Kéri Ildikó beszélget Marghescu Máriával

Hamvas Béla halálának negyvenedik évfordulója alkalmából, november 7.-én, Szentendrén nagyszabású, egész napos ünnepi megemlékezés lesz. Ennek kapcsán beszélgettünk Marghescuné Hunor Máriával, aki az évforduló megünneplésének kezdeményezője és aki a rendszerváltás óta szüntelenül együtt dolgozik azokkal, akik azon fáradoznak, hogy a hamvasi életfilozófia és szellemiség minél több emberhez eljusson itthon és fordítások, konferenciák révén a nyugati olvasóközönséghez is.

Sokrétű tevékenységének ez csupán egyik szelete, hisz az általa működtetett Ars et Vita Alapítvány különböző kulturális és személyiség fejlesztő programokat támogat és szervez, valamint ezekhez kapcsolódó műveket ad ki.

- Az 1956-os eseményeket követően ön Németországban telepedett le és a rendszerváltásig többnyire ott élt. Mikor és hogyan volt lehetősége megismerkedni Hamvas Béla nevével és műveivel?

A nyolcvanas évek közepén, amikor egyik alkalommal hazalátogattam és felkerestem Urbán Teréz és Borsodi László művész-házaspár barátaimat, egy kellemes délutáni beszélgetés után, búcsúzóul Teréz a kezembe adott egy könyvet és azt mondta: „Mari, ezt olvasd el, ez neked való, biztosan tetszeni fog.” Igy hallottam először Hamvas Béláról, a könyv pedig, amit akkor kaptam, és amely teljesen magával ragadott az a Scientia Sacra című nagyszerű mű volt.

Milyen szellemi dimenziókat tárt fel ön előtt ez a könyv?

Azért volt fontos számomra ez a mű, mert mindazt, ami bennem addig töredékesen, rendezetlenül, félig meddig tudat alatt volt, azt szépen szisztematikusan feltárta és tudatosította. Ez a könyv az egész emberiség térben és időben kikristályosodott szellemi hagyományát foglalja össze:

„A hagyományban lévő tudás őskori kinyilatkoztatás. Ez a kinyilatkoztatás végtelenül egyszerű: az ember eredete isteni, és az emberi sors egyetlen feladata, hogy Istenhez való hasonlóságát megőrizze. Az Istenhez való hasonlóság legmagasabb foka az emberben nem a szellem, hanem a szív ébersége: a szeretet.”

Ebben a műben benne van mindaz az univerzális tudás. amelynek birtokában emberhez méltó életet lehet élni.

Ezt követően el kezdtem kutatni Hamvas után. Megtudtam, hogy ő már nem él, de él még az özvegye Dr. Kemény Katalin, akinek személyében egy nagy tudású, rendkívül csiszolt nyelvezetű írónőt ismertem meg. Itt Szentendrén volt egy szép gyümölcsösük, – ahol a fákat még Hamvas Béla ültette, – egy kis faházzal és ott fogadott engem először. Ezután rendszeresen látogattam őt zuglói lakásában is, egészen haláláig. Nála ismertem meg Dúl Antalt is, aki fiaként gondozta őt és akivel közösen fáradhatatlanul végezték az életmű feltárását, sajtó alá rendezését.

Hogyan alakult, hogy hamarosan aktív szerepet is vállalt az életmű kiadásában?

Felismertem, hogy milyen nagy munkára vállalkoztak, és mennyi nehézséggel küzdenek. Az életmű kiadás akkor az Életünk kiadó gondozásában a 6. kötetnél tartott. A teljes mű terjedelme 25-28 kötetre volt várható, viszont a kiadó komoly szervezési és anyagi nehézségekkel küzködött. Tekintettel, hogy németországi aktivitásomat, ahol egy kortárs galériát és egy hozzá kapcsolódó kis kiadót működtettem át akartam helyezni Magyarországra, felvetődött egy új kiadó alapításának az ötlete, amely Hamvas Béla műveit is kiadhatná.

Igy férjemmel, Dr. Marghescu Sándorral és Dúl Antallal közösen megalapítottuk a MEDIO Kiadói Kft.-t. A kiadó vonalát a név is meghatározta (Medio – vissza a középbe), olyan műveket jelentetni meg, amelyek zavaros, kaotikus világunkban segítenek visszajutni, megkapaszkodni az elvesztett középbe.

Mi sem volt erre alkalmasabb, mint a hamvasi életmű. Később Dúl Antal átvette a Medio Kiadót, és két Hamvas iránt elkötelezett fiatal emberrel, Szakács Gáborral és Dr. Danyi Zoltánnal folytatja az életmű feltárását és kiadását. Jómagam egy másik kiadó, az EDITIO M keretében, Hamvast illetően főleg a fordítások kiadásával foglalkozom.

Visszakanyarodva az önök döntéséhez, akkor a rendszerváltás küszöbén milyen céllal, elképzeléssel és tervekkel költöztek végleg haza?

A nyugdíjas kor közelében lévén, alkalmas időszak volt a váltáshoz. Úgy gondoltuk a férjemmel együtt, aki nyugalmazott orvosprofessor, hogy szerteágazó nemzetközi kapcsolatainkkal segíthetnénk a magyar kultúra külföldiekkel való megismertetését, azoknak a szellemi értékeknek hazai terjesztését, amelyeket a cenzúra nem engedélyezett, támogatni olyan tehetséges emberek fejlődését, akiket az előző rendszer nem engedett érvényesülni. Ezt mi nem intézményes keretek között képzeltük el, hanem személyek közötti kapcsolatteremtés révén. Ez volt az Ars et Vita Alapítvány eredeti célkitűzése, ami évek során más programokkal is bővült. – Így létrehoztuk a Hamvas Béla Collégiumot, a hamvasi életbölcseletnek a könyveken túli ismertetésére és az elméleten túli gyakorlati realizációnak elősegítésére.

- Ön szerint hogyan lehetne összegezni a mai ember számára a Hamvas Béla életfilozófiájában rejlő üzenetet?

A leghitelesebb és legtömörebb válasz, talán egy Hamvas-idézet lehetne, a Silentium c. művéből, amelyik éppen itt Szentendrén született:

„A világ javulása az én javító tevékenységemtől függ. … A világ megváltozását csak a magam megváltozása teszi lehetővé. Valódinak kell lenni. Létemet az utolsó fillérig be kell váltani. S mivel az egyetlen valóság Isten, hozzá hasonlóvá kell válnom, minden egyéb elporlad és elmúlik és az enyészetben eloszlik, és amikor az ember meghal, csak azt viszi magával, ami valódi, a többi a nem-létezőben marad. Csak azt vihetem át, ami tiszta. Amit, ha megkopogtatok, cseng. Ami üres, és így meg nem zavarható. A derű. Megfoghatatlan és meghatározhatatlan.”

Megjelent a Szentendre és vidéke c. kiadványban